Hearthstone – Minden, amit tudnod kell az xp rendszerről! - 3.rész: Játékmódok számokban (BEFEJEZŐ)

Sziasztok!
A mai bejegyzésemben a Hearthstone Xp rendszeréről írt sorozatom  BEFEJEZŐ RÉSZÉHEZ  érkeztünk, azaz  a játék rendszeréről nem lesz több cikk. Úgy gondolom, hogy az eddig megírt 2 cikkel nem vagyok elég hiteles, ha nem megyek bele a matekba egy kicsit, ezért most számokkal is beszeretném nektek mutatni, amit eddig 2 részen keresztül tettem. Így akik kételkedtek azok is választ kapnak, ha esetleg van bennük kérdés.
xp_rendszer_szamokban.jpg
A sorozat 1. részében foglalkoztam azzal, hogy mégis melyik küldetéseket érdemes megcsinálni, és melyiket érdemes inkább cserélni és miért. Erről ezen a linken olvashattok: Hearthstone - Minden, amit tudnod kell az xp rendszerről! – 1. rész: A questek megoldási sorrendje, avagy mennyi az annyi? - Game With Me (blog.hu)

A sorozat 2. részében felállítottam egy sorrendet, azaz azzal foglalkoztam, hogy elmagyaráztam, hogy melyik játékmódot miért érdemes játszani, illetve hogy hogyan működik a tekercs mechanika:
Hearthstone - Minden, amit tudnod kell az xp rendszerről! – 2. rész - Game With Me (blog.hu)


A sorozat mai, azaz 3 részében pedig bebizonyítom Nektek, hogy miért az a sorrend jó, amit 2. részben felállítottam, de ezúttal számokkal is, hogy lássátok.

Jöjjön a matek:

Játszott játékmód: Battlegrounds
Helyezés: 5.
Kapott tekercsek száma: 125
Játék időtartalma: 15-20 perc

Játszott játékmód: Battlegrounds
Helyezés: 6.
Kapott tekercsek száma: 64
Játék időtartalma: 19 perc

Játszott játékmód: Wild Ranked
Kimenetel: Győzelem
Kapott tekercsek száma: 123
Játék időtartalma: Kb. 30 perc


Játszott játékmód: Wild Ranked
Kimenetel: Győzelem
Kapott tekercsek száma: 100
Játék időtartalma: Kb. 30 perc

Játszott játékmód: Wild Ranked
Kimenetel: Vereség
Kapott tekercsek száma: 22
Játék időtartalma: 10 perc

Összességében pedig elmondható bizony, hogy a battlegrounds jobban megéri, mert az a leghosszabb játékmód, kimeneteltől függetlenül, mert abban ha  kikapunk az biztos, hogy hosszabb lesz időben mint  mondjuk egy rankeden, ahol az első aggró pakli szétszed minket és 5 perc alatt vége a játéknak,  és jól látható a számokból, hogy bizony ha veszítünk, akkor is jobban megéri a Battlegrounds mint az összes többi játékmód jelen pillanatban. Ez pedig a BG játékmód mechanikájából adódik: Ott folyamatos a kártyakijátszási mechanika, azaz folyamatosan rakunk ki lapokat.

Fontos lehet megemlíteni még az aktuális haladási alternatívákat, arra az esetre, ha például nem megy  a játék, de a tekercset akkor is szeretnénk gyűjteni.

Abban az esetben, ha csak kevés tekercs hiányzik a szintlépéshez játszható lehet:
-  Tavern Brawl:(de csak ha jó,  azaz erre megfelelő)
- Heroic Duel (Kockázatos ugyan, de ha van felesleges 150 aranyatok, vagy egy felesleges Tavern Pass-otok akkor NE AZ ARÉNÁRA, HANEM IDE HASZNÁLJÁTOK FEL, mert itt TI ALAKÍTJÁTOK A PAKLIT. Az arénában viszont teljesen véletlenszerűen ajánlja fel a lapokat, ott nem lehet felépíteni szinergikusan a paklikat).
- Casual játékmód: Ez is megfelelő lehet, ha nagyon kevés tekercs hiányzik, plusz lehetőségként pedig a ranked paklitokat is frankón tudjátok tesztelgetni.

FONTOS MEGJEGYZÉSEK A CIKKEL KAPCSOLATBAN:
1.  Ezek a számok nekem jöttek ki, neked/nektek nem biztos, hogy pontosan ez fog kijönni!
2. Tudom, hogy nagyon sokan munka és család mellett játszanak, így az ilyen hozzászólásokra és ehhez hasonlókra ne pazaroljatok időt, nem kell felesleges: „Ja, persze, de én dolgozom annak is örülök, hogy  a napi küldetéseimet megtudom csinálni” vagy a „Pay to win a játék” és sorolhatnám.
3. SOHA nem költöttem a játékra és MINDEN FONTOS LAPOM MEGVAN


Azt gondolom, hogy ennél jobban nem is lehetne lezárni egy sorozatot, ebben aztán volt minden: Játékmód, számok, és magyarázat, ami segíthet eligazodni a Hearthstone jelenlegi rendszerének dzsungelében.

A közeljövőben jövök majd sok más Hearthstone oktatójellegű cikkekkel, szóval egyet megígérhetek, az izgalmas utazás még nem ért véget!  Tartsatok velem legközelebb is!

Ha Gameplay videókat is néznél tőlem, akkor látogasd meg a Youtube csatornámat ide kattintva:
https://www.youtube.com/channel/UCLF06ZYFh3nYdZmkjafuugg

A bejegyzés trackback címe:

https://gamewithme.blog.hu/api/trackback/id/tr9616587118

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Game With Me

A blogot azzal a céllal hoztam létre, hogy játékokról írjak rajta, esetleg oktatójelleggel

Friss topikok

Címkék

100-as szint (1) 15hp (1) 1 part (1) 1 rész (1) 2021 arany (1) 27 pieces deck place (1) 3 rész (1) 4 db (1) 5v5 (1) 9 deck (1) account (2) achievements (1) activision (1) adat (1) adatok (1) advice (1) advices (1) AE Eletronic Arts (1) aggro (1) akartál (1) aladin (1) all-star (1) all-star blast (1) all star (1) all star blast (1) amara (1) amerika (1) amit (1) animal (1) answer (1) anticheat (1) apex (2) apex banned account (1) apex legends (2) Apex Legends (2) Apex legends bann for no reason (1) arany (1) arena (3) art (1) article (8) arts (1) assasin creed (2) Assasin Creed Brotherhood (1) Assasin Creed Origins (1) Assasin Creed Vallhalla (1) autochess (1) ban (1) bankkártya (1) bann (2) banned (2) bans (1) bard (1) bárd (1) battle (6) battlefield (1) battleground (1) battlegrounds (3) battlegrounds heroes (1) battlegrounds tier (1) battleground builds (1) battleroyale (1) battle of the bans (1) battle royale (2) be (1) beast (1) befejezés (1) bejegyzés (6) bejelentés (1) bejelentkezés (1) belépés (1) better (1) Beyond Good and Evi (1) Beyond Good and Evil 2 (1) bg (3) bird (1) biztonság (1) blast (2) blizz (2) blizzard (17) blizzard activision (1) blog (13) blog bejegyzés (1) board (1) boardcontrol (1) bomb (2) bomba (1) Bomberman (1) bomberman (1) bombermania (2) brawl (9) Brawlhalla (1) Breakdown (1) bronze (1) builds (1) bunyó (2) california (2) campfire (1) card (9) cardgame (12) cardgames (1) cardmages (1) cardpack (1) cards (1) card game (3) cart (1) casual (1) changes (1) changeslog (1) channel (1) chat (1) cheating (1) chest opening (1) Child of Ligth (1) choose (1) cikk (6) classic (1) co-op (1) comeback (1) complete (1) content (4) control (2) Control (1) covid19 (1) csatorna (1) csipesz (1) csoport (1) Cthun (1) CThun (1) CTHUN (1) deatharattle (1) deathrattle (1) deck (2) deckbuilding (1) decklist (1) decks (1) decktype (1) defend (1) demon (1) destroy (1) developer (1) developers (2) dia (1) diamond (1) diamond8 (1) disney (1) döntés (1) dragon (1) draw (1) druid (3) duel (2) dust (1) e-mail (2) e-mail cím (2) e-mail címe (1) EA (1) ea.com (1) earnings (1) ea support (1) egészség (1) egészséges játék (1) egészségkalauz (1) electronic (1) elemental (1) eletronic arts (1) elképzelés (1) end (1) ending (1) enjoy (2) epic (1) Era of Chaos (1) evolution (1) example (1) experience (2) experiences (1) facebook (1) false (1) falu (1) fantasy (1) Far Cry 3 (1) fejlemények (1) felhasználónév (1) feltámádás (1) festival (1) field (1) figth agains real player (1) figyelmeztetés (1) fire (1) first person shooter (1) folytatás (1) format (1) fortnite (1) For Cry 6 (1) for honor (1) For Honor (1) fps (1) free game (2) függőség (1) futtatás (1) game (21) gamemode (2) gameplan (1) gameplay (6) gamer (8) gamewith.blog.hu (1) gamewithme (1) gamewithme.blog.hu (2) gamewithmeblog.hu (1) gamez (1) game with me (14) game with meg blog (1) game with me blog (6) Game with me blog (1) game with me hearthstone (1) game with me youtube (5) game with me yt (1) game with me blog (1) gaming (10) gamplay (3) Ghost Recon (1) Ghost Recon Breakdow (1) gold (5) goldguide (1) goldmagagement (1) goldmining (1) goldstrategy (1) goldust (1) Grow Home (1) grow home (1) guide (15) győzelem (1) gyűjtés (1) halhatatlan (1) Hangry Shark Evolution (1) használat (1) hatás (1) heal (1) health (2) hearthston (1) hearthstone (18) hearthstone fire festival (1) hearthstone magyar (1) hearthstone mercenaries (1) hearthstone pay to win (1) hearthstone wild (1) hearthstone xp farming (1) help (2) help for optimal gaming (1) hero (1) heroes (1) heroes of warcraft (1) heroes of world craft (1) home (1) homeoffice (1) hosszútávú gondolkodás (1) host recon (1) howto (1) how to (2) how to be better (2) how to play (1) how to play all star blast (1) hs (5) hs hun (1) HUN (2) hun (3) hungary (2) hungry shark (1) hunter (4) hun gamer (2) hun hs (1) hu gaming (1) image (1) imagen (1) immortal fenyx (1) Immortal Fenyx Rising (1) informatika (1) information (1) interjú (1) iras (1) írás (1) játék (6) játékfüggőség (1) játékmód (1) játékok (2) jatekok (18) jelszó (3) jövedelem (1) június (1) juniusi (1) just (1) Just Dance (1) just dance 2021 (1) just macaw (1) jutalom (1) kár (1) karakter (1) karakterek (1) károk (1) káros (1) kártya (1) kartyajatek (1) kártyajáték (4) kép (1) kernel (1) key (2) király orsolya (1) kocsma (3) kocsmai (1) kocsmai verekedés (1) koncz patrik (1) kulcs (2) küldetés (1) kutatás (1) kutató (1) láda (1) ládanyitás (1) ladder (1) legend (1) legendary (1) legends (2) leírás (2) levél (1) levelezés (1) level 100 (1) link (1) links (1) log (1) login (1) longlife (1) lopás (1) lövölde (1) macaw (1) mage (5) MAGYAR (1) magyar (5) magyarázat (1) magyarország (1) magyar hearthstone (2) magyar hs (1) magyar közösség (1) management (1) map (1) matek (1) math (1) may (1) me (7) mechanika (1) megfigyelés (1) megoldás (1) megoldódott (1) mentális (1) mentális egészség (1) menu (1) menü (1) mercenaries (2) mercenaries cart (1) mercenaries shop (1) message (1) meta (1) meta report (1) meta report 2021 (1) mill (1) minden (1) mindgame (1) mini (1) minion (3) mód (2) mode (5) money (1) mount (1) mug (1) munka (1) murloc (1) mutanus (1) Nefarian (1) never spend 0 (1) new (2) new game (1) new game mode (1) new mode (2) number (1) nyitás (1) nzoth (1) obelisk (1) of (1) office (1) oktató (2) online games (1) online gaming (1) opcionális (1) openion (1) optimal (1) oracle (1) ötlet (1) paladin (3) part 3 (1) patient (1) pay (1) pay to win (1) pc (1) phoenix (1) plan (1) platinum (1) play (4) playing (1) play station 4 (1) play station 5 (1) pont (1) pontok (1) post (1) power (1) pries (1) priest (4) Prince of Persia (1) pszichológia (1) pve (1) pvp (1) quest (1) quilbor (1) r6 (2) rabbids (1) Rabbids (1) rage (1) ragnaros (2) Ragnaros (1) Ragnaros the Firelord (1) Rainbowsix Siege (1) rainbow six siege (1) rainbox six siege (1) random (1) rangsor (1) ranked (4) rankedplay (1) rating (1) rayman (1) Rayman Legends (1) real money (1) reddit (1) regisztráció (1) rendszer (3) resing (1) respectpoint (1) respwan (1) reward (1) riot games (1) rouge (3) royale (2) rule (1) rules (1) runing (1) safe (1) safety (1) sarge (1) sarkantyű (1) schoki 1910 twitch (1) secret (1) segítség (4) series (1) shaman (2) shield (1) shooter (2) shop (1) siker (1) sikerült (1) silver (1) soft (1) sorozat (2) sorrend (1) spell (1) squad (1) standard (5) standard decks (1) stragety (1) stratégia (1) stratégiai utmutató (1) strategy (2) streamer (1) strory (1) success (1) system (1) szakmai (1) szakmai vélemény (1) számítógép (1) számok (1) szenvedély (1) szivárgás (1) taktika (1) taktikai lövölde (1) támadás (1) tanács (5) tanácsok (1) tanulság (1) tapasztalat (2) tapasztalatok (2) tartalom (4) tavern (9) tavern brawl (9) team (1) teambattle (1) tekercs (2) tévhit (1) the (1) third part (1) this (2) this week (3) tier (1) tiltás (2) tiltásom története 2 rész (1) tipp (4) tips (1) Tom Clancys (1) Tom Clancy Splinter Cell Tomorrow (1) történet (1) to win (1) travel point (1) trick (1) trükk (1) tudás (1) tudni (1) tudnod kell (1) türelem (1) tutoria (3) tutorial (5) tweezershun (1) Twitch (1) type (1) ubi (1) ubisoft (2) új (1) urban legend (1) usa (2) using (1) útmutató (1) válasz (1) válaszható (1) választás (1) valhalla (1) valorant (1) valorant hungary (1) változás (1) védelem (1) vélemény (2) verekedés (1) video (5) videó (2) videok (11) village (1) visszakaptam (1) visszatérés (1) wailling (1) warlock (3) warrior (3) Watcdogs Legion (1) watchdogs2 (1) Watchdogs 2 (1) weapon (1) week (3) weekly (1) wild (6) wild decks (1) win (2) winnie the pooh (1) wish (1) wishes (1) with (7) workshop (1) world of warcraft (1) wow (2) xbox (1) xp (4) xprendszer (1) xp farming (1) xp gain (1) xp gaining (1) xp guide (1) xp rendszer (1) yotube (1) youtube (4) youtube channel (1) youtube csatorna (1) yt (1) zephrys (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása