Hearthstone – Júniusi ládanyitásom és tapasztalataim

juniusi_ladanyitas.jpg
Sziasztok!
A májusi ládanyitásomhoz hasonlóan ma a júniusi ládanyitásomat hoztam el a tapasztalatokkal együtt.

Júniusban nagyon rosszul indult számomra a ranked, ezért nem is igazán rankedeztem, mert nem tudtam olyan paklit megalkotni, ami eredményes lett volna. Egészen addig míg egy Shaman deckket nem raktam össze, és el nem indult a szekér.

Hogyan alakul a ranked játékom:
Goldnál kezdtem el játszani azzal a shamannal, amivel végül befejeztem a szezont. Ezt a szintet viszonylag könnyedén ugrottam meg, majd jött a platinum, ott már akadtak nehézségeim egyet nyertem egyet veszítettem, és nagyon sokáig nem is mozdultam el a platinumról. Úgy gondoltam, hogy paklit váltok és a Warlock-ra váltottam, de az még annyira sem volt eredményes mint a shaman, ezért visszaváltottam a shamanra. A platinumon után a Diamond következett, ahol egészen Wild rank 4-ig mentem el.

Milyen paklik jöttek velem szemben:
- Secret Mage
- Aggró Paladin
- Secret Paladin
- és ezek permutációja.


Mit változtatott a rankeden a Miniset?
Igazából nem sok mindent, bár a Mutanus elég sok pakliban kapott szerepet, és egészen eredményes hiszen bármilyen lapot meg tud enni, ami akár el is dönthet egy-egy párharcot. (Mindenkinek ajánlom a Miniset megvételét)

A júniusi ládanyitásomat itt láthatjátok:


Remélem, hogy ez a bejegyzésem is tetszett Nektek és hasznos volt. Köszönöm, hogy elolvastátok a cikket.

Ne maradj le egyetlen egy friss tartalomról sem!  Iratkozz fel a Youtube csatornámra itt:


A bejegyzés trackback címe:

https://gamewithme.blog.hu/api/trackback/id/tr5816610868

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Game With Me

A blogot azzal a céllal hoztam létre, hogy játékokról írjak rajta, esetleg oktatójelleggel

Friss topikok

Címkék

100-as szint (1) 15hp (1) 1 part (1) 1 rész (1) 27 pieces deck place (1) 3 rész (1) 4 db (1) 5v5 (1) 9 deck (1) account (2) achievements (1) activision (1) adat (1) adatok (1) advice (1) advices (1) AE Eletronic Arts (1) aggro (1) akartál (1) aladin (1) all-star (1) all-star blast (1) all star (1) all star blast (1) amara (1) amerika (1) amit (1) animal (1) answer (1) anticheat (1) apex (2) apex banned account (1) Apex Legends (2) apex legends (2) Apex legends bann for no reason (1) arena (3) art (1) article (8) arts (1) assasin creed (2) Assasin Creed Brotherhood (1) Assasin Creed Origins (1) Assasin Creed Vallhalla (1) autochess (1) ban (1) bankkártya (1) bann (2) banned (2) bans (1) bard (1) bárd (1) battle (6) battlefield (1) battleground (1) battlegrounds (3) battlegrounds heroes (1) battlegrounds tier (1) battleground builds (1) battleroyale (1) battle of the bans (1) battle royale (2) be (1) beast (1) befejezés (1) bejegyzés (6) bejelentés (1) bejelentkezés (1) belépés (1) better (1) Beyond Good and Evi (1) Beyond Good and Evil 2 (1) bg (3) bird (1) biztonság (1) blast (2) blizz (2) blizzard (16) blizzard activision (1) blog (12) blog bejegyzés (1) board (1) boardcontrol (1) bomb (2) bomba (1) Bomberman (1) bomberman (1) bombermania (2) brawl (9) Brawlhalla (1) Breakdown (1) bronze (1) builds (1) bunyó (2) california (2) campfire (1) card (9) cardgame (11) cardgames (1) cardmages (1) cardpack (1) cards (1) card game (3) cart (1) casual (1) changes (1) changeslog (1) channel (1) chat (1) cheating (1) chest opening (1) Child of Ligth (1) choose (1) cikk (6) classic (1) co-op (1) comeback (1) complete (1) content (3) Control (1) control (2) covid19 (1) csatorna (1) csipesz (1) csoport (1) Cthun (1) CThun (1) CTHUN (1) deatharattle (1) deathrattle (1) deck (2) deckbuilding (1) decklist (1) decks (1) decktype (1) defend (1) demon (1) destroy (1) developer (1) developers (2) dia (1) diamond (1) diamond8 (1) disney (1) döntés (1) dragon (1) draw (1) druid (3) duel (2) dust (1) e-mail (2) e-mail cím (2) e-mail címe (1) EA (1) ea.com (1) earnings (1) ea support (1) egészség (1) egészséges játék (1) egészségkalauz (1) electronic (1) elemental (1) eletronic arts (1) elképzelés (1) end (1) ending (1) enjoy (2) epic (1) Era of Chaos (1) evolution (1) example (1) experience (2) experiences (1) facebook (1) falu (1) fantasy (1) Far Cry 3 (1) fejlemények (1) felhasználónév (1) feltámádás (1) festival (1) field (1) figth agains real player (1) figyelmeztetés (1) fire (1) first person shooter (1) folytatás (1) format (1) fortnite (1) For Cry 6 (1) for honor (1) For Honor (1) fps (1) free game (2) függőség (1) futtatás (1) game (20) gamemode (2) gameplan (1) gameplay (6) gamer (7) gamewithme (1) gamewithme.blog.hu (2) gamewithmeblog.hu (1) gamez (1) game with me (14) game with meg blog (1) Game with me blog (1) game with me blog (6) game with me hearthstone (1) game with me youtube (5) game with me yt (1) game with me blog (1) gaming (9) gamplay (3) Ghost Recon (1) Ghost Recon Breakdow (1) gold (4) goldust (1) grow home (1) Grow Home (1) guide (14) győzelem (1) gyűjtés (1) halhatatlan (1) Hangry Shark Evolution (1) használat (1) hatás (1) heal (1) health (2) hearthston (1) hearthstone (17) hearthstone fire festival (1) hearthstone magyar (1) hearthstone mercenaries (1) hearthstone wild (1) hearthstone xp farming (1) help (2) help for optimal gaming (1) hero (1) heroes (1) heroes of warcraft (1) heroes of world craft (1) home (1) homeoffice (1) host recon (1) howto (1) how to (2) how to be better (2) how to play (1) how to play all star blast (1) hs (5) hs hun (1) HUN (2) hun (3) hungary (1) hungry shark (1) hunter (4) hun gamer (2) hun hs (1) hu gaming (1) image (1) imagen (1) immortal fenyx (1) Immortal Fenyx Rising (1) informatika (1) information (1) interjú (1) írás (1) iras (1) játék (6) játékfüggőség (1) játékmód (1) jatekok (17) játékok (2) jelszó (3) június (1) juniusi (1) just (1) Just Dance (1) just dance 2021 (1) just macaw (1) jutalom (1) kár (1) karakter (1) karakterek (1) károk (1) káros (1) kártya (1) kártyajáték (3) kartyajatek (1) kép (1) kernel (1) key (2) király orsolya (1) kocsma (3) kocsmai (1) kocsmai verekedés (1) koncz patrik (1) kulcs (2) küldetés (1) kutatás (1) kutató (1) láda (1) ládanyitás (1) ladder (1) legend (1) legendary (1) legends (2) leírás (2) levél (1) levelezés (1) level 100 (1) link (1) links (1) log (1) login (1) lopás (1) lövölde (1) macaw (1) mage (5) magyar (5) MAGYAR (1) magyarázat (1) magyarország (1) magyar hearthstone (2) magyar hs (1) magyar közösség (1) map (1) matek (1) math (1) may (1) me (7) mechanika (1) megfigyelés (1) megoldás (1) megoldódott (1) mentális (1) mentális egészség (1) menü (1) menu (1) mercenaries (2) mercenaries cart (1) mercenaries shop (1) message (1) meta (1) meta report (1) meta report 2021 (1) mill (1) minden (1) mindgame (1) mini (1) minion (3) mód (2) mode (5) mount (1) mug (1) munka (1) murloc (1) mutanus (1) Nefarian (1) new (2) new game (1) new game mode (1) new mode (2) number (1) nyitás (1) nzoth (1) obelisk (1) of (1) office (1) oktató (2) online games (1) online gaming (1) opcionális (1) openion (1) optimal (1) oracle (1) ötlet (1) paladin (3) part 3 (1) pay to win (1) pc (1) phoenix (1) plan (1) platinum (1) play (4) playing (1) play station 4 (1) play station 5 (1) pont (1) pontok (1) post (1) power (1) pries (1) priest (4) Prince of Persia (1) pszichológia (1) pve (1) pvp (1) quest (1) quilbor (1) r6 (2) Rabbids (1) rabbids (1) rage (1) Ragnaros (1) ragnaros (2) Ragnaros the Firelord (1) Rainbowsix Siege (1) rainbow six siege (1) rainbox six siege (1) random (1) rangsor (1) ranked (4) rankedplay (1) rating (1) rayman (1) Rayman Legends (1) reddit (1) regisztráció (1) rendszer (3) resing (1) respectpoint (1) respwan (1) reward (1) riot games (1) rouge (3) royale (2) rule (1) rules (1) runing (1) safe (1) safety (1) sarge (1) sarkantyű (1) schoki 1910 twitch (1) secret (1) segítség (4) series (1) shaman (2) shield (1) shooter (2) shop (1) siker (1) sikerült (1) silver (1) soft (1) sorozat (2) sorrend (1) spell (1) squad (1) standard (5) standard decks (1) stragety (1) stratégia (1) stratégiai utmutató (1) strategy (2) streamer (1) strory (1) success (1) system (1) szakmai (1) szakmai vélemény (1) számítógép (1) számok (1) szenvedély (1) szivárgás (1) taktika (1) taktikai lövölde (1) támadás (1) tanács (4) tanácsok (1) tanulság (1) tapasztalat (2) tapasztalatok (2) tartalom (3) tavern (9) tavern brawl (9) team (1) teambattle (1) tekercs (2) the (1) third part (1) this (2) this week (3) tier (1) tiltás (2) tiltásom története 2 rész (1) tipp (3) tips (1) Tom Clancys (1) Tom Clancy Splinter Cell Tomorrow (1) történet (1) travel point (1) trick (1) trükk (1) tudás (1) tudni (1) tudnod kell (1) tutoria (3) tutorial (5) tweezershun (1) Twitch (1) type (1) ubi (1) ubisoft (2) új (1) usa (2) using (1) útmutató (1) válasz (1) válaszható (1) választás (1) valhalla (1) valorant (1) valorant hungary (1) változás (1) védelem (1) vélemény (2) verekedés (1) video (5) videó (2) videok (11) village (1) visszakaptam (1) visszatérés (1) wailling (1) warlock (3) warrior (3) Watcdogs Legion (1) watchdogs2 (1) Watchdogs 2 (1) weapon (1) week (3) weekly (1) wild (6) wild decks (1) win (2) winnie the pooh (1) wish (1) wishes (1) with (7) workshop (1) world of warcraft (1) wow (2) xbox (1) xp (4) xprendszer (1) xp farming (1) xp gain (1) xp gaining (1) xp guide (1) xp rendszer (1) yotube (1) youtube (4) yt (1) zephrys (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása